Dunavecsei Református EgyházközségDunavecsei Református Kollégium - Általános Iskola, Középiskola és Kollégium

2020.11.30-12.06.

Sándorné Ablonczy Zsuzsa

Máté evangéliuma 25. részének 14-30. versei:

14Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. 15Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe. 16Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott vele, és másik ötöt keresett hozzá. 17Ugyanígy a két talentumos is másik kettőt keresett hozzá. 18Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét. 19Hosszú idő múlva azután megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. 20Eljött az, aki az öt talentumot kapta, hozott másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot bíztál rám: nézd, másik öt talentumot kerestem. 21Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! 22Eljött az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot bíztál rám: nézd, másik két talentumot kerestem. 23Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! 24És amikor eljött az, aki az egy talentumot kapta, ezt mondta: Uram, tudtam, hogy könyörtelen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. 25Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van az, ami a tied. 26Ura így válaszolt neki: Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam? 27Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém. 28Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! 29Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. 30A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

Ádvent.

Az advent a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Eljön. Mi jön el? A karácsony ünnepe? Újra megszületik az Úr Jézus? Vagy csak a születésnapját ünnepeljük? Vagy már azt sem, pusztán Krisztus nélkül a KARÁCSONYT? A karácsony szó azt jelenti: testet öltés. Vagyis: Istenfia emberré lett. Eljött ebbe a világba. Emberi testet öltött. Nekünk református keresztyéneknek szabad adventben arra készíteni a szívünket, hogy Ő az első karácsonyon eljött, s egyszer visszajön újra. Egyszer szemtől szembe találkozok Vele. Erre jó nekem készülni, és ettől lesz igazi a karácsonyom is. Az Úr Jézus három erről szóló példázatát olvassuk a Máté evangélium a 25. részében. Az elsőről a múlt héten, a másodikról e héten, a harmadikról a jövő héten gondolkozhatunk együtt.


November 30. Hétfő

Áldás, békesség!                                                              

„Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát.”

Mekkora megtiszteltetés! A világ Ura ránk bízta, rám bízta a vagyonát! Minden kincsét!

Nem vitte magával. Pedig mi azt tennénk. Biztonságban csak a zsebemben van. Istenünk ajándékozó Úr. Nem öncélúan teremtette ezt a gyönyörű világot, hanem ránk bízta azt. Már a Biblia első lapján ezt olvassuk: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (I:Mózes 1:27-28.) Ránk bízta. Nem a legközelebbi hozzátartozóira. Nem azokra, akikben teljesen biztos lehetett, hogy nem teszik tönkre. Ránk. Még rám is. Minden alkalmatlanságom ellenére.

Ajándékba adta. Semmit nem kellett tennünk érte. Ajándékba adta az életünket. Semmit sem kellett tenni érte. Ajándékba adta a társunkat, a gyerekeinket, az egészségünket, hiszen úgy születtünk, épen, egészségesen.

Sokat ajándékozott. Nem csupán valamit. Nem alamizsnát adott. (A példázatbeli egy talentum 60 kg arany!) Isten mindig bőkezűen ajándékozott. S ma is azt teszi. Gondoljuk csak végig az életünk történéseit. Az Úr Jézus szavai szerint, a Gazda egész vagyonát odaadta. Mekkora szeretet! Mekkora bizalom! S mindezt nekünk. Nem mondhatjuk, hogy nekünk nem adott semmit. Még a leggyengébbnek is egy talentumot adott.

Ma szabad végig gondolnunk az életünk ajándékait. Azokat, amiket Istentől kaptunk, s szabad meglátnunk mögötte a bennünket megajándékozó szerető MENNYEI ATYÁNKAT. Sőt szabad hálás szívvel megköszönni.

Mennyei Atyánk, álunk és magasztalunk Téged ma azokért, akikkel megajándékoztál bennünket. Azokért, akik sok-sok éven át bearanyozták az életünket. Áldunk Téged a Tőled kapott egészségünkért, akkor is, ha mára alaposan megfogyatkozott. Áldunk azért, hogy van otthonunk.  Köszönjük Neked, hogy naponta meglátogatsz minket igéddel. Köszönjük a CSODÁT, hogy érezhetjük jelenlétedet. Ámen.

Énekeskönyvünk 134. zsoltára:     

1. Úrnak szolgái mindnyájan, Áldjátok az Urat vígan, Kik az ő házában éjjel Vigyázván, vagytok hűséggel.

2. Felemelvén kezeteket, Dicsérjétek Istenteket, Szívből néki hálát adván, Őt áldjátok minduntalan!

3. Megáldjon téged az Isten A Sionról kegyelmesen, Ki teremtette az eget, A földet és mindeneket!


December 1. Kedd

Áldás, békesség!                                                                     

„Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe.”

Szíven ütött: „és elment idegenbe”. Úgy tűnik, mintha magunkra maradtunk volna. Elment idegenbe. Messze. Elérhetetlen Istenünk van? Hányszor kiált az ember testi lelki fájdalmai között: „Istenem, magamra hagytál?” S de jó, ha kiált, mert az azt jelenti, hogy hiányzik neki Istene. S de jó, ha olyankor addig keressük, amíg rá nem találunk. Addig imádkozunk, amíg tapasztaljuk a jelenlétét. Nagyon szeretem Jákób szavait: „Nem bocsátlak el addig, amíg meg nem áldasz engem.” És megáld. Szent jelenlétével. Már nincs messze. Ebben a telefonos, internetes világban könnyebben hihető, hogy a világ másik végéről is pillanatok alatt a szobánkban hallhatjuk, vagy láthatjuk azt, akit szeretünk. Ilyen az imádságunk is, amikor az „idegenbe ment” Istenünket felkeressük, és kiderül, hogy „itt van Isten köztünk”.

De térjünk vissza oda, hogy mielőtt „elment”, mindannyiónkra hatalmas kincset bízott. A példázat szerint nem egyformán, hanem kinek-kinek képességei szerint adta. Van, akinek ötször annyit, másnak kétszer annyit, mint a harmadiknak. Ha 60 kg aranyban mérjük, még azt is hisszük, hogy ez igazságtalanság. De sokan szeretnének milliomosok lenni, azzal a hittel, hogy akkor biztonságban van az életük. Ám, ha megértjük, hogy ez feladat, akkor már lehet, hogy nem vállalkoznánk az ötszörös feladatra. Én mindenesetre hálás vagyok, hogy Isten mindig is tudta, hogy mennyi terhet szabad rám helyezni, s egy grammal sem tett többet. Milyen nagy dolog: Isten ismer bennünket a legjobban, s Pál apostol szerint nem hágy feljebb kísérteni bennünket, mint elviselhetnénk. (I. Korintus 10:13.) Füle Lajos költő pedig hozzá tette: No, meg alább sem. Nem kapunk többet, mint amivel megbirkózhatnánk, de kevesebbet sem. Viszont minden időben kérhetünk „telefonos segítséget”, vagyis imádkozhatunk, s Isten ad erőt, bölcsességet a napjainkhoz.

Mennyei Atyám, ma áldalak azért, hogy egy grammal sem tettél rám több terhet, mint amit elhordozhattam, s elhordozhatok. Köszönöm, hogy ennek az örömében élhetek. Ámen

Énekeskönyvünk 168. éneke:  

1. Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr, Bűnbánó szívvel, ím eléd borul Hű néped, áldva felséges neved, Hogy esdve kérje nagy kegyelmedet.

2. Gondolsz ránk, híven oltalmaz kezed, Rólunk egy percre azt le nem veszed, Irgalmasságod mindig oly közel, És erős karod minket átölel.

3. Nagy jóságodra méltók nem vagyunk, Rossz útra térve gyakran elhagyunk; Áhítjuk mégis szent igéd szavát, Megtérő gyermekid fogadd be hát.

4. Kérünk, Úr Isten, Krisztus-Jézusért, Vérrel pecsételt szent szerelmedért: Irgalmasságod közöld mivelünk, És tárd ki szíved, végy be, Istenünk!


December 2. Szerda

Áldás, békesség!                                                                      

„Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott vele, és másik ötöt keresett hozzá. Ugyanígy a két talentumos is másik kettőt keresett hozzá.”

Életerőtől duzzadva, fejünkben tervek sokaságával vágtunk neki az életnek. Valljuk be bátran, meg voltunk győződve róla, hogy öt talentumot kaptunk, s nekünk minden sikerülni fog, mindenhez van erőnk is. Aztán nem minden úgy történt, ahogy elképzeltük. Voltak csaták, amiket elvesztettünk. Voltak napok, amikre hálás szívvel emlékezünk vissza.

 Meghalt Rákóczi Károlyné iskolánk egykori énektanára. Őrá emlékezve kerültek elő felvételek a gyülekezet valamikori énekkarától. Milyen öröm újra hallgatni! Nem születtünk operaénekesnek, de az a lélek, amivel abba vállalkozásba kezdtünk, csodát tett velünk. Örömére lehettünk egymásnak, a gyülekezetnek, s hiszem, Isten is gyönyörködött benne. S ez csak egy apró részlete volt a gyülekezeti életünknek. Mennyi, mennyi „vállalkozásba” kezdtek presbiterek, gyülekezeti tagok. Remélem, mindannyian tudunk sok közös élményt felidézni. Ezek bizony Istentől kapott talentumainkkal való gazdálkodások voltak. De kaptuk azokat a munkahelyünkön, családunkban való kamatoztatásra. Vessünk számot most. Mennyi jó dolog történt kezünk nyomán ebben a világban. Mert történt. Hiszem, hogy történt. Hajlamosak vagyunk arra, hogy pesszimisták legyünk, de most őszintén gondoljuk végig a jót, ami történt. Azért történt, hogy örüljünk neki. Nem a „rég volt, szép volt” lemondásával. Isten iránti hálával tehetjük, és tegyük.

Istenünk, ma köszönünk neked minden talentumot, amivel megajándékoztál. Minden erőt, ötletet, amit a munkánk elvégzéséhez valaha is adtál. Köszönjük mindazt, ami elkészülhetett. Köszönjük, hogy megbíztál bennünk, s ránk bíztad a feladataink elvégzését. Köszönjük azt a sok-sok ajándékot, amivel közben megajándékoztál. Áldunk ma érte Téged. Ámen

Énekeskönyvünk 425. éneke:

1. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.

2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.

3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!

4. Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.


December 3. Csütörtök

Áldás, békesség!                                                                 

„Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét.”

„El ne veszítsem! Meg akarom őrizni! Tudjak vele elszámolni!” Ezek mind a jóindulat gondolatai. Nem akarom, hogy egy fillér is eltékozolódjék abból, amit kaptam. De:

Az a rengeteg pengő, amit nagyapáink gondosan őrizgettek, egyik napról a másikra semmivé vált. Az ifjúkori erőnk, szépségünk, hiába is akartuk volna megőrizni, semmivé lett.

Istentől kapott talentumainkat arra kaptuk, hogy használjuk, hogy éljünk vele, hogy jól éljünk vele. Erőnket, egészségünket arra kaptuk, hogy munkálkodjunk. S ne csak magunk, hanem mások javára is. Azt hiszem, maradandót azzal alkottunk, amit másokért tettünk. Ki emlegetné annak a krumplilevesnek az ízét, amit magamnak főztem, egyedül ettem meg.  Ellenben a Nagymamám rétesét még az unokáim is megtanulják elkészíteni. Így szaporodnak a talentumok.

Ami ettől is fontosabb: a szívünkbe plántált szeretet, türelem, békesség, öröm. Bizony, csak akkor nőnek, szaporodnak, ha éljük embertársaink között. Olyan türelmetlen ez a világ. Elásta a föld mélyére a türelmet, mint talentumot. De onnan a végső számadáskor előásni nem lehet. Elenyészik. Semmivé válik. Minden talentumot azért kaptunk, hogy kamatoztassuk, hogy mások javára hasznosítsuk. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni. Elég ma, ha rámosolygok arra, aki belép az otthonomba, vagy akivel találkozom az utcán, vagy nem szólok semmit, ha megbántottak… Máris nem földbe rejtettem azt, amit Istentől kaptam.

Úr Jézus, kérünk, légy velünk ma, amikor minden megpróbálja a türelmünket. Kérünk, Te adj békességet a szívünkbe akkor is, amikor úgy érezzük, nem bírjuk tovább. Hadd fogjuk szorosan a kezed, hogy el ne veszítsük kincseidet, amiket nekünk adtál. Ámen

Énekeskönyvünk 276. éneke:

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön, ha elvesztem Szerelmem tárgyait, Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!


December 4. Péntek

Áldás, békesség!                                                            

„Hosszú idő múlva azután megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. Eljött az, aki az öt talentumot kapta, hozott másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot bíztál rám: nézd, másik öt talentumot kerestem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! Eljött az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot bíztál rám: nézd, másik két talentumot kerestem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! ”

Hosszú idő múlva, de megérkezett. Eljött a számadás ideje. Eljön a mi számunkra is. A hosszú idő egyszer letelik. 100 esztendős Keresztanyám gyakran furcsálkodott fölötte, hogy még mindig ebben a világban van. Aztán egyszer letelt a 100 esztendő is. Ha hosszúnak érezzük az időt, használjuk ki arra, hogy felkészüljünk Krisztus várására. Történetünkben kettő szolga ezt tette. Kihasznált minden időt, minden lehetőséget és megduplázta a rábízottakat. Egy pillanatra megkísértett, hogy hogyan lehet megduplázni a rám bízottakat. Aztán helyre tétettek a gondolataim: „Nem a talentumok sokasága jelent becsületet Jézus előtt az elszámoláskor, sokkal inkább az a lelkület, amivel a ránk bízottakkal bántunk. Aki kevesebbel volt hűségesebb, több dicséretet kap, mint aki többről számol be, de kevesebb eredménnyel.” (Ablonczy Dániel Máté evangéliuma magyarázata) Tehát nem a mennyiség, hanem a hűség számít Isten előtt. Az adventi rohanásban kapkodó háziasszonyok! Van egy jó hírem! Az Úr Jézusnak nem a mennyiség, hanem a HŰSÉG a fontos! Velem együtt a Mennyei Hazába készülődő testvéreim! Az Úr Jézusnak nem az számít, hogy mit, mennyit végeztünk el a rengeteg feladatból, hanem azt, hogy HŰSÉGESEK voltunk-e, vagyunk-e Hozzá. Mi van a szívedben? Fájdalom, keserűség, félelem, szorongás, megbántottság? Szabad megvallani Neki. Szabad szívet gyógyító szeretetében bízva elé tárni mindent, ami nehézzé teszi a szívet, az életet. Szabad hinni, hogy Neki van, és egyedül Neki van hatalma beteg szívünket meggyógyítani, magához ölelni, feloldani, hogy a mi szívünk az Ő hűségére hűséggel válaszolhasson.

Hűséges Úr Jézusom! Áldott légy, hogy megajándékoztál. Bocsásd meg, hogy sokszor éltem rosszul a Te ajándékaiddal. Kérlek, tisztítsd meg a szívem, hogy annak lakója Te lehessél, mint egyetlen, igaz, karácsonyi ajándék. Ámen

Énekeskönyvünk 304. éneke:

1. Kapuk, emelkedjetek! Kiáltó szó hallik, Ím, jő fejedelmetek, Az idő hajnallik: Harmattal rakott feje, Véle sok áldása, Bétölt teljes ideje, Hogy minden test lássa.

2. Ímhol jő a Vőlegény, Lelkem, menj elébe, Keresd nyugtod, mint szegény, Gazdag kebelébe . Kedves vendéget várok, Szívem ajtajárul Hulljanak a závárok, Mert már közel járul.

6. Isten Báránya, jövel, Mutasd szelídséged; Uram, felemelt fővel Várom idvességed. Igazság napja, támadj, Adj világosságot, Magamnak nincs: reám adj Örök igazságot.


December 5. Szombat

Áldás, békesség!                                                                      

24És amikor eljött az, aki az egy talentumot kapta, ezt mondta: Uram, tudtam, hogy könyörtelen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. 25Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van az, ami a tied. 26Ura így válaszolt neki: Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam? 27Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém. 28Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!

„Félelmemben elmentem, és elástam.”

Nagy a különbség az ISTENFÉLELEM és az ISTENTŐL VALÓ FÉLELEM között. Az Istent félő ember azért őrzi a rábízottakat, mert nem akarja elveszíteni. Szeretet, hűség mozdítja a cselekedeteit. Ez a félelem egy más félelem. Félek Tőled, mert erős vagy, hatalmas vagy, kemény vagy. Sőt zsarnok. Úgy vigyáztam hát rá, hogy ami a Tied, azt visszaadhassam. Ami a Tied… Hát „mid van, amit nem úgy kaptál volna?” Gyorsan végig futottam gondolatban életem minden „szerzeményén”. Mi az, ami engem dicsér. Semmi jó. A kudarcok igen. A többire igaz Ady mondata: „És hogyha néha-néha győzök, Ő járt, az Isten, járt előttem, Kivonta kardját, megelőzött.” Mekkora ajándéka Istennek ez az idei advent, hogy ma még szabad nekünk így számot vetnünk az életünkkel. Szabad nem Istentől félnünk, hanem Őt félnünk, Őt tisztelnünk. Ővele, Őbenne megtalálnunk életünk békességét. Ma még lehetőségünk van rá, hogy megvalljuk Neki mindazt, amit elrontottunk, amit rosszul gondoltunk. Szabad, lehet békességre jutnunk. Valahogy úgy, ahogy Ady folytatja a fent idézett versben: „Hallom, ahogy lelkemben lépked S az ő bús "Ádám hol vagy?"-ára Felelnek hangos szívverések. Szívemben már őt megtaláltam, Megtaláltam és megöleltem S egyek leszünk mi a halálban.”

Úr Jézus, könyörülj meg a gondolatainkon, a szívünkön most, amikor még nem záródott le a várakozási idő, most amikor még szabad bizalommal keresnünk Téged. Öleld magadhoz a lelkünket, hogy Hozzád hűséges szívvel készüljünk arra a napra, amikor szemtől szemben látunk Téged, s előtted állunk számadásra. Ámen

1. Nem láthat bár e földi szem, Jézus, tiéd vagyok, Bár arcod rejtve van nekem, Mégis felém ragyog.

2. Fülem nem hallja hangodat, Mégis beszélsz velem, S boldogságot csupán az ad, ha szódat figyelem.

3. Képed betölti lelkemet, Utam bármerre visz, És mindenütt kezed vezet, ha azt nem látom is.

4. Kimondani mi vagy nekem, Oh, nincsen arra szó, Most hitből áll csak életem S mégis mindez való.

5. De majd a fátyol szétszakad, Mely most még rejteget. Szinről színre látlak Magad S fényedben élhetek.

(Halleluja énekeskönyv)


December 6. Vasárnap

Áldás, békesség!                                                              

„Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”

Akinek van, annak adatik. Igazságtalannak tűnik? Nem annak kellene adni, akinek nincs? De Igen! Viszont ismerjük jól mindannyian a saját tapasztalatainkból, hogy aki nem akarja, hogy segítsenek rajta, azon nem lehet segíteni. Aki mindent, és mindenkit elutasít, s legkedvesebb tevékenysége a panasz, vagy a zsörtölődés, azon nem lehet segíteni. Az mélyen a földbe ásta Istentől kapott kincseit, s most a számadáskor elővenné, de nincs. A példázatban elveszik tőle, de a valóságban maga veszíti, vesztegeti el. Amit az ember nem használ, az tönkre megy, semmivé válik. S életünk dolgaival sokszor nem is baj, hogy ez történik, de a lelkem, az nem mindegy. Hűséges vagyok-e az én Istenemhez? Gyűjtögetem-e az „öröm-kincseket”? Azzal kamatoztatom, ha örömet szerzek másoknak. A Biblia azt mondja: „Aki másokat felüdít, maga is felüdül.” Amikor naponta imádságra kulcsolom a kezem, s csendes lélekkel Isten elé állok, akkor és ott gyűjtögetem szívemben azokat a kincseket, amik az Úr Jézushoz kapcsolnak, azokat, amikből aztán a körülöttem élőknek is jut, s így nő, növekszik. Micsoda? Az Isten iránti hűség, bizalom, szeretet, békesség. S ezek kamatoztatják még öregen is bennünk mindazt, amit Isten nekünk ajándékozott még fiatalon. S lesz élhetővé az egyre nehezebb. Mert már itt, most adatik: az erő, a szeretet, a hit, a bizalom, a békesség. A reménység, hogy engem ott a legnehezebb út végén a Mindenható Isten VÁR.

Úr Jézus, minden időknél nagyobb szükségünk van Rád. Annyi kincset elvesztegettünk. Bocsásd meg, kérünk. Segíts, Urunk, békességre jutnunk önmagunkkal, s Veled. Hadd éljünk a Te szeretetedben, a Te szeretetedből. Ámen

Énekeskönyvünk 457. éneke:

1. Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz, Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz. Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel: Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.

2. Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz; Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz. Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár! Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!

3. Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: Így bánsz velem? - teérted hullt testemből a vér!  Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.