Dunavecsei Református EgyházközségDunavecsei Református Kollégium - Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Kollégium

2021.03.01-07.

Sándorné Ablonczy Zsuzsa

Március 1. Hétfő

Áldás, békesség!                                                                               

János evangéliuma 12. részének 34-36. versei:

„A sokaság megkérdezte tőle: "Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?" Jézus ezt mondta nekik: "Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!" Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.”

„Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket.” Egy közösségben egy nap valaki elkezdett arról beszélni, hogy megváltozott az élete, mert megismerte az Úr Jézust. A jelenlévők mindannyian az eddigi tapasztalataikkal vetették össze a hallottakat. Valaki megszólalt: „Hogy van ez? Olyan ez, mint amikor egy szobába egyszer csak fölkapcsolják a villanyt?” „Így van, pontosan” - bólintottunk többen. Az Úr Jézus világossága reflektorfényként ragyogja be az életemet. Abban a fényben másképp látszanak a dolgok, mint a sötétségben. Hirtelen meglátom, hogy mi a szemét, amire semmi szükség nincs. Meglátom a sebeimet, amik fel sem tűntek, miközben szereztem őket, vagy okoztam magamnak. Valahogy nagyon oda nem illőnek látszik hirtelen a sok folt, amit a haragom, a csúnya szavaim ejtettek. Akkor nem lenne jó inkább sötétben maradni? Nem. A világosságban én magam érzem, hogy NAGY TAKARÍTÁSRA VAN SZÜKSÉG. Közben azt is meg kell látnom, hogy a gonosz gondolataimat nem tisztítja meg még a hypo sem. De az Úr Jézus igen! Kérhetem Őt. S milyen jó az Ő világosságában járni, mert akkor a sötétség nem kerít a hatalmába.

Úr Jézus, kérlek, „kapcsold fel a villanyt a szívemben”! Hadd lássalak Téged! Hadd lássam, a segítségedre szoruló életem! Tisztítsd meg kérlek a szívem! Ámen

Énekeskönyvünk 457. éneke:

1.Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz, Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz. Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel: Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.

2. Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz; Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz. Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár! Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!

3. Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: Így bánsz velem? - teérted hullt testemből a vér!  Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.


Március 2. Kedd

Áldás, békesség!                                                                            

János evangéliuma 12. részének 37-43. versei:

„Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?" Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: "Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt. Mindazáltal a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.”

„Mégsem hittek benne”. Pedig mennyi csodát láttak a saját szemeikkel. Betegek gyógyultak meg, éhezők elégíttettek meg, halottak támadtak fel. S úgy beszélt Isten országának csodájáról, mint akinek hatalma van. Mégsem hittek benne…

Mi történik ma körülöttünk? Egyre szorosabb gyűrűben csapkod a vírus körülöttünk. Ki meghal benne, ki fölépül. Kit nagyon megvisel, kit szinte egyáltalán. Hazugság halmazok vesznek körül bennünket. Tudjuk-e mindezt az Úr Jézus kezébe tenni? Hisszük-e, hogy mindezek között mégis van EGY biztos pont az életben? Van egy egyetlen IGAZ SZÓ, ami évezredek óta áll és igaz? Tudjuk-e, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”? Mert nekünk, - minden bennünket körülvevő furcsaság ellenére – SZABAD hinni Benne. Szabad megtapasztalni, hogy a bennünket körülvevő káoszban biztos pont és egyetlen biztos pont Jézus Krisztus jelenléte. Keressük Őt imádságainkkal!

Úr Jézus! Vágyódunk a tisztára, az igazra, a biztonságra, a békességre. Köszönjük, hogy Nálad mindezt megtalálhatjuk. Kérünk, ébressz igaz hitet a szívünkben. Ámen

Énekeskönyvünk 338. éneke:

1.Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj sem-miért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé állítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!


Március 3. Szerda

Áldás, békesség!                                                                             

János evangéliuma 12. részének 44-50. versei:

„Jézus felemelve a hangját ezt mondta: "Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem."”

„Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megmentsem. Aki elvet engem, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.”

Nem ítélni, hanem megmenteni jött. Milyen nagy ajándék! Jó lenne, ha ma megértenénk, és gyakorolnánk, hogy nekünk sem az ítéletmondás a feladatunk. Pedig de szeretjük! De nagy kár! A feladatunk a másik ember megmentése. Nem úgy, hogy fejére olvasom a hibát. Sokkal inkább úgy, hogy imádkozom érte, segítek neki, amiben tudok. A szeretet hamarabb segít, mint a bírálat. Az Úr Jézus azt mondta, hogy: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” Mert hát ítélet mégis van. Figyeljük, mit mond az Úr Jézus? „Nem én ítélek, de az az ige, amelyet szóltam, az ítél az utolsó napon.” Mit jelent ez? A szüleim nagyon szerettek. De a szavuk rendszerint megakadályozott abban, hogy vesztembe rohanjak. Az Úr Jézus szava is megakadályoz, ha szót fogadok neki, abban, hogy a vesztembe rohanjak. Megakadályoz, - ha hiszek „neki” -, hogy kárhozatba menjek. Milyen értem való jó szó. S ez a jó szó fog megszólalni akkor is: „Megmondtam. Figyeltél? Hittél nekem? Aszerint éltél?”

Úr Jézus, köszönöm, hogy ma még a szavad bűnbocsánatot hirdet. Tedd késszé a szívünket, hogy ma engedjünk az értünk való jónak, s ne váljék egy napon ítéletté felettünk. Ámen

Énekeskönyvünk 231. éneke:

1. Uram, a te igéd nekem A sötétben szövétnekem; Mind igazak és ámenek, Amik szádból kijöttenek, Azért amit nem látok szemmel, Béveszem szavadra hitemmel.

2. Bízom hozzád erős hittel, Hogy te mindent megcselekszel, Amit szent igédben ígérsz: Hogy kegyelmesen hozzám térsz, És megbocsátván bűneimet, Megadod örök életemet.

3. E nagy jót neked köszönöm, Mely nekem arra ösztönöm, Hogy a Jézust, kiért velem Közöltetik a kegyelem, Tartsam lelkem megtartójának, Szeressem, engedvén szavának.

4. Igazgass, Uram, engemet, Hogy megőrizzem hitemet; Ha von magához e világ, Én, mint Krisztusba oltott ág, Tőle vegyem tápláltatásom, Míg az élők közt lesz lakásom.


Március 4. Csütörtök

Áldás, békesség!                                                                          

János evangéliuma 13. részének 1–11. versei:

„A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: "Uram, te mosod meg az én lábamat?" Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted." Péter így szólt hozzá: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" Jézus így szólt hozzá: "Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind." Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták."”

"Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." Ez ma is így igaz. Talán mi magunk is azt hisszük, hogy „csak nem vagyok én olyan rossz”, vagy „a végén úgyis megbocsát mindenkinek”. De nem az az igaz, amit én gondolok, hanem az, amit az Úr Jézus mond: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." Nekem sem. Neked sem. Szüksége van a lelkemnek arra, hogy az Úr Jézus megmossa minden mocsokból. Ha ezt nem akarom, semmi közöm Hozzá. De akkor bűneimben maradtam. Elvesztem.

De ha Ő megtisztít, akkor már itt, most, s majd egykor odafenn is, tiszta szívvel ünnepelhetem Őt.

Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név, Legszentebb itt alant a föld színén!
Benned van irgalom, Terólad zeng dalom, Erőd magasztalom, Ragyogj felém!

Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj! Míg Ő tart karjain, hű Mestered!
Elhagynak emberek, Mit árt, ha Ő veled? Töröld le könnyedet, Jézus szeret!

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen, Ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!
Alázattal tele, Hadd merüljek bele, Hisz idegenben jár Itt gyermeked!

Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen Fényedből fénysugár az életem,
Míg a homályon át, A lelkem otthonát, Világosságodat Elérhetem!

Énekeskönyvünk 459. éneke:

1.Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.


Március 5. Péntek

Áldás, békesség!                                                                           

János evangéliuma 13. részének 12–20. versei:

„Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: "Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek. Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: Aki az én kenyeremet eszi, az emelte fel ellenem a sarkát. Már most, mielőtt ez megtörténik, megmondom nektek, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom néktek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött."”

„Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.”

Hogyan is? Mit tett ott az Úr Jézus? Elvégezte a rabszolga feladatát. Azt, amit egyik tanítvány sem akart. Példát adott. Nekem is. Jól meg tudjuk válogatni, hogy mi a hozzánk „méltó” munka… „Nekem „rangon aluli” lehajolni egy földre esett szemétért. Nem én dobtam el…” Az Úr Jézus lehajolt egyenként minden tanítványa lábához. Ő, az Úr, a Mester. Példát adott. Mire? Arra, hogy mosolyogva szolgálhatok rászoruló embertársaimnak. Lehajolhatok (hálaadással, hogy még le tudok hajolni) és fölvehetem a szemetet, letörölhetem a könnyet, vigasztaló szót mondhatok. ha kell, még a lábát is megmoshatom annak, aki erre rászorul. Ételt tehetek elé örömmel, hogy van, kinek adnom. Békés mosollyal válaszolhatok az értetlen felháborodásokra. Miért? Mert engem vett először körül az Úr Jézus végtelen szeretetével. S ha Ő így szeretett engem, akkor hogyne adna erőt, örömet, békességet a másik ember szolgálatához.

Úr Jézus, köszönöm, hogy engem, morgó, méltatlan szolgádat is így szerettél. Kérlek, légy velem a mai napon, hogy a Te példádat követve szolgálhassak örömmel embertársaimnak. Ámen

Énekeskönyvünk 445. éneke:

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.


Március 6. Szombat

Áldás, békesség!                                                                           

János evangéliuma 13. részének 21-30. versei:

„Miután ezeket elmondta Jézus, megrendült lelkében, és bizonyságot tett e szavakkal: "Bizony, bizony, mondom néktek, közületek egy elárul engem." Zavartan néztek egymásra a tanítványok: vajon kiről beszél? Jézus mellett telepedett le egyik tanítványa, akit Jézus szeretett. Intett neki Simon Péter, hogy tudakolja meg, ki az, akiről beszél?" Az ráhajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: "Uram, ki az?" Jézus így felelt: "Az, akinek én mártom be a falatot, és odaadom." Bemártotta tehát a falatot, és odaadta Júdás Iskáriótesnek, a Simon fiának; és akkor a falat után belement a Sátán. Jézus pedig így szólt hozzá: "Amit tenni szándékozol, tedd meg hamar!" Az ott ülők közül senki sem értette, hogy miért mondja ezt neki. Egyesek ugyanis azt gondolták, hogy mivel az erszény Júdásnál volt, azt mondja neki Jézus: "Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepre", vagy azt, hogy a szegényeknek adjon valamit. Miután tehát elfogadta a falatot, azonnal kiment. Már éjszaka volt.”

Éjszaka volt.

Az éjszaka a sötétség órája. A Gonosz munkálkodásának kiváló alkalma. Figyeljük meg, a rossz dolgok szeretnek sötétben történni. „Ne lássa más, hogy én voltam.” Hm. Amit nem szeretnék, hogy más lásson, azt nem kellene tennem. Úgy lenne a jó. De egyre inkább vannak „bátrak”, akik mernek nappal is gonosz dolgokat művelni. Talán még dicsekednek is vele. Mert éjszaka van a szívükben. Akinek a szívében sötét van, az nem látja, hogy mi a jó, és mi a rossz. Nem tud különbséget tenni. Nem fáj neki, ha bánt valakit. Mert éjszaka van a szívében.

Ebben az egyre sötétebb „éjszakában” két dolgot tehetünk:

Imádkozunk azért, hogy az Úr Jézus világossága világítsa meg a szívünket, hogy el ne tévedjünk, hogy lássuk, s tegyük a jót.

Imádkozunk testvéreinkért, hogy Krisztus világosságában élhessenek.

Imádkozunk embertársainkért, hogy Krisztus szabadítsa meg lelküket a sötétség hatalmából.

Énekeskönyvünk 500. éneke:

1.Krisztus, ki vagy nap és világ, Minket sötétségben ne hagyj! Igaz világosság te vagy, Kárhozatra mennünk ne hagyj!

2. Téged kérünk, szent Úr Isten: Oltalmazz minket ez éjen; Nyugodalmunk benned légyen, A mi lelkünk el ne vesszen!

3. Nehéz álom el ne nyomjon, Az ellenség meg ne csaljon; Testünk hozzá ne hajoljon És haragodba ne hozzon!

4. Mi szemeink ha alusznak, Szíveink rád vigyázzanak; Te hatalmadnak ereje Légyen híveid őrzője!

5. Úr Isten, hozzád kiáltunk: Gondviselőnk, légy oltalmunk! Őrizz meg ellenségektől, Lelki, testi ínségektől!

6. Parancsoljad angyalidnak, Hogy mireánk vigyázzanak; A mi gonosz ellenségünk Messze távol járjon tőlünk!

7. Emlékezzél meg mirólunk: Jól tudod, mily gyarlók vagyunk; Kiket megváltál véreddel: Úr Jézus, kérünk, ne hagyj el!

8. Dicsőség légyen Atyának, Ő szent Fiának, Krisztusnak, Szentlélekkel egyetemben, Örökkön-örökké! Ámen.


Március 7. Vasárnap

Áldás, békesség!                                                                     

János evangéliuma 13. részének 31-35. versei:

„Amikor kiment, így szólt Jézus: "Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne; ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt. Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."”

Iszonyú küzdelem: Júdás elindul. Most kezdődik a gyötrelem, a kínok kínja. Helyette az Úr Jézus fentről, Isten országa felől látja ezt is: "Most dicsőült meg az Emberfia.” Most jön a végső győzelem. Ebben a küzdelemben új parancsot ad az Úr Jézus. Úgy néz ki, mintha nem erre kellene most figyelnie. Mintha nem tartozna most ide. Pedig nagyon is. Ez az egyetlen lehetőségünk nekünk is. Mert mi is harcban állunk, amíg élünk. S ezt a harcot csak a szeretet nyeri meg: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” Isten népének soha nem a hatalmi szó kell, hogy eldöntse a dolgait, hanem a szeretet. Az az „agapé”, a feltétel nélküli szeretet, ami nem elvár, hanem ad. Ami megbocsát és új kezdet lehetőségét adja. Akkor is, ha mások nem értik meg. Akkor is, ha ezért emberek között hátratételt szenved. Nehéz szeretni akkor, ha valaki nem az elképzelésünk szerint szól, vagy tesz. Éppen ezért, mert ez nem magától értetődő, volt fontos az Úr Jézusnak még az utolsó órákban is erre figyelmeztetni. Mert ez a legfontosabb. Ez hoz békességet a szívembe. Ez hozhat jó változást a világba.

Úr Jézus, köszönöm, hogy földi életed utolsó óráiban is az volt a legfontosabb a számodra, hogy velünk mi lesz. Kérlek, hadd járja át a szívünket a csak Tőled kapható önzetlen szeretet. Ámen

Énekeskönyvünk 395.éneke:

1.Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.