Dunavecsei Református EgyházközségDunavecsei Református Kollégium - Általános Iskola, Középiskola és Kollégium

2021.11.01-07.

Sándorné Ablonczy Zsuzsa

November 01. Hétfő

Áldás, békesség!                                                                   

Pál apostol Timóteushoz írt első levele 3. rész 14-16. versei: „Ezeket pedig abban a reményben írom neked, hogy hamarosan eljutok hozzád. Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja: Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.”

Ezekből tudd… Ezért olvassuk a Bibliát, hogy belőle tudjuk. Mit is? Az utat, ami Istenhez vezet. Szavaiból érthetem meg, s élhetem meg végtelen szeretetét. Igéjén keresztül áll mellém tapasztalhatóan erejével, vigasztalásával, testet-lelket gyógyító szeretetével. De a Bibliából érthetem meg Isten hozzám szóló tanácsait, nekem szánt feladatait. Életemet nem csak úgy élem, „rutinból”, „megszokásból”, hanem az Ő akarata szerint. Honnan tudnám, hogy mi az Ő akarata, ha nem olvasnám, s ha nem érteném, amit olvasok? „Elhatároztam, hogy jó ember leszek”? Pál apostol nem erről beszél, hanem arról, hogy Isten szava útbaigazít naponta abban, hogy „hogyan kell forgolódnod az Isten házában”. Abban is útbaigazít, hogy hogyan kell forgolódnod családtagjaid között, embertársaid között, munkahelyeden. Dolgod van közöttük. Nem kevesebb, mint képviseled Isten titkát. S ezt a titkot elsősorban az életeddel hiteles képviselni, majd csak utána a szavaiddal. Felcserélve nem működik, Pál apostol az I. Korintus 13-ban így szól: „Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom.” Szeretet nélkül csak „zajt” keltek. Valóban nagy titok a szeretet „forrása”: Isten megjelent testben. Eljött közénk az első karácsonyon. Végig küzdött 33 évet ebben a szeretetlen, önző világban. Hagyta, hogy lenézzék, megvessék, kicsúfolják, arcul verjék, megkorbácsolják, keresztre feszítsék. (Mi meg képesek vagyunk „jézuskázni” Őt, az Isten Fiát.) Tette mindezt azért, hogy megszabadítson bennünket a gonoszságnak bennünket kívül-belül körülvevő örvényéből. S boldog az az ember, aki ezért a szabadításért nyújtja Felé a kezét, mert megélheti az Ő szabadítását. Valóban nagy titok ez. A lelkünk mélyén történik megmagyarázhatatlanul. S látszani már csak a végeredmény látszik. Olyan ez, mint a vajúdás a szülőszobán. Sokáig csak a szenvedés látszik, aztán egyszer csak ÚJ ÉLET ÉRKEZIK A VILÁGRA. Igen, a szívünkben is így születik az ÚJ ÉLET Krisztussal, Krisztusban.

Istenem, ajándékozz meg mindannyiónkat ezzel a Benned való új élettel. Ámen

„Istenem, nem értem, hogyan létezhettem Nélküled,
Nem ismerve a kegyelmed és féltő szereteted.
De Te gyermekeddé fogadtál, új életet ajándékoztál,
S nem kínoz már a félelem, mert mindig itt vagy velem.
Áldom nagy kegyelmed, Téged ünnepellek,
Téged és senki mást, Amíg csak élek!

Áldom nagy kegyelmed, Téged ünnepellek,
Téged és senki mást, Amíg csak élek!"


November 02. Kedd

Áldás, békesség!                                                                 

Pál apostol Timóteushoz írt első levele 4. rész 1-5. versei:A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben. Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által.”

Némelyek elszakadnak a hittől. Megtévesztő lelkekre hallgatnak. Mennyi-mennyi megtévesztő beszédet hallunk. Hihetőt. Olyant, amiről magunk sem tudjuk feltételezni, hogy nem értünk, hanem ellenünk való. Mi a baj ezzel? Az, hogy mi magunk fizetünk nagy árat, amikor a megtévesztő beszédekre hallgatunk. Először is feldúlja a lelkünk békességét, mert hát ez a célja. Máskor elveszi az egészségünket, pedig azt hangoztatja, hogy éppen visszaadja, s ha kipróbáljuk, amit javasol, kiderül, hogy nem működik. Örülhetünk, ha nem az életünkbe kerül ez a „rájuk hallgatás”. A harmadik pedig az, hogy elveszi a megtévesztő beszéd az örök életünket. „Jobb a jóga, a keleti misztika, az „gyógyít”, és különben is nem ósdi, sőt sokan követik.” Sokan bizony. Az Úr Jézus viszont arra figyelmeztet, hogy: „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” Máté evangéliuma 7:13-14.

Uram, Te adjál látó szemet, Terád figyelő szívet, hogy el ne tévedjünk, be ne csapjanak bennünket a hitető beszédek. Segíts, hogy semmi se válasszon el Tőled. Ámen

„Semmi sem választhat el tőle már Úgy szeret, mint gyermekét, Hisz ő Atyám,

Bármi jönne is az életem során, Szeretettel karjába zár.

Akaratom sokszor oly erőtelen, Hogy magam uralni nem tudom, De bízom abban,

Hogy gyengeségemben, Ő megbocsát, s így elmondhatom:

Semmi sem választhat el tőle már Úgy szeret, mint gyermekét, Hisz ő Atyám,

Bármi jönne is az életem során, Szeretettel karjába zár.

Néha senki sincs velem, Mégsem retteg a szívem, Az Ő szavában nem kételkedem soha!

Semmi sem választhat el tőle már Úgy szeret, mint gyermekét, Hisz ő Atyám,

Bármi jönne is az életem során, Szeretettel karjába zár.”

134. ének:

1.Úrnak szolgái mindnyájan, Áldjátok az Urat vígan, Kik az ő házában éjjel Vigyázván, vagytok hűséggel.

2. Felemelvén kezeteket, Dicsérjétek Istenteket, Szívből néki hálát adván, Őt áldjátok minduntalan!

3. Megáldjon téged az Isten A Sionról kegyelmesen, Ki teremtette az eget, A földet és mindeneket!


November 03. Szerda

Áldás, békesség!                                                                   

Pál apostol Timóteushoz írt első levele 4. rész 6-11. versei: „Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél. A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben, mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete. Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó; hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek. Rendeld el ezeket, és tanítsd.”

Jó szolgája leszel Jézus Krisztusnak. Fontos, hogy vágyunk legyen, hogy jól szolgáljuk Krisztust. Fontos, hogy tegyünk is érte, Legelső sorban imádkozzunk érte, Azután figyeljünk az igére. Aztán a saját szívünkre is. Nem jó, ha megengedünk magunknak mindenféle beszédet. Nemcsak azért, mert ezzel másoknak szomorúságot okozunk. (Az imént olvastam egy olyan mondatot, hogy el kellett tüntetnem a szemem elől szerzőjével együtt, mert fáj a lelkem, amikor Isten neve nem szent a szánkon.) Sokkal fontosabb ennél, hogy a saját lelkünkben okozunk mérhetetlen károkat, amiknek a következményét később még csak nem is értjük. Talán még Istennek is felrójuk, hogy miért… Pedig csupán annyi történt, hogy elfelejtettem, vagy nem is akartam jó szolgája lenni Krisztusnak. Hogyan lehetek „jó szolga”? Ha „a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol”. Lelkünknek is szüksége van a táplálékra, nemcsak a testünknek. S ahogy a testünk táplálásánál fontos, hogy egészséges ételeket fogyasszunk, ugyanúgy, vagy még inkább fontos, hogy a lelkünk tiszta táplálékot fogyasszon: az „igaz tanítás igéit”. Isten szava tiszta táplálékunk. A 19. zsoltárban ezt olvassuk: „Az ÚR törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az ÚR intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. 9Az ÚR rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az ÚR parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet. 10Az ÚR félelme tiszta, megmarad örökké. Az ÚR döntései igazak, mindenben igazságosak, 11kívánatosabbak az aranynál, sok színaranynál is, édesebbek a méznél, a csurgatott méznél is.”

Uram, kérlek, táplálj naponta a Te igéddel. Ámen

459. ének:

1.Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; Nyugszom Atyám házába Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.


November 04. Csütörtök

Áldás, békesség!                                                              

Pál apostol Timóteushoz írt első levele 4. rész 12-16. versei: „Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.”

Légy példa. Ha fiatal vagy, ne gondold, hogy az baj. „A fiatalság az a rossz tulajdonság, ami napról napra javul.” (Csiky Gergely) Egyebekben nem a fiatalságomnak kell példává lenni, hanem a beszédemnek, magaviseletemnek, szeretetemnek, hitemnek, tiszta életemnek. Ezek pedig nem életkortól függenek. Nem is attól, hogy én példává akarok lenni. Sokkal inkább attól, hogy igen, akarom követni az Úr Jézust. Akarok úgy viselkedni, hogy ne hozzak szégyent Őrá. Akarok szeretettel fordulni mindenki felé. Akarom, hogy a szívem tiszta legyen. Akarom, hogy növekedjék benne a hit. Mindezt tudom, hogy nem én fogom növeszteni magamban. Tehát imádkozom érte, hogy Isten növessze a lelkemben a hitet. Teremtsen bennem tiszta szívet, s az erős lelket újítsa meg bennem. Imádkozom, hogy Ő nyissa számat szólásra, amikor kell, s Ő zárja be a számat, mielőtt olyant mondanék, amit meg kell bánnom. „Lássuk, Uram, Isten, mire megyünk ketten!” – mondja a jó magyar. Nos, mire megyünk? Nagyon sokra, a fent leírt módon, ketten: Amikor átadom az irányítást az én Istenemnek. Cselekedjen, s én Vele együtt akarok gondolkodni, cselekedni, Rábízva magam és ügyem. Utána pedig komolyan veszem azt, amit Istentől kaptam: „Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot.” Isten mindenkit megajándékozott valamivel. Engem is, Téged is. Jó meglátnunk önmagunkban Isten nekünk adott ajándékát, s élni vele boldogan, mert arra való az, hogy másokat szolgáljunk vele. „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.” (Mécs László) „Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.”

„Teremts bennem tiszta szívet, ó, Uram! Az erős lelket újítsd meg bennem!
Ne vess el engem a Te orcád elől, Szentlelked ne vond meg tőlem!
Támogass az engedelmesség lelkével, Szabadításod örömét add nekem!” Ámen

51. ének:

1.Úr Isten, kérlek, kegyelmezz nékem, És kegyelmedből könyörülj énrajtam, Bűneimből tőled megtisztíttassam, Nagy irgalmaddal végy körül engem! Törüld el az én nagy bűneimet, Mosogass jól meg fertelmességimből, Amikkel fertéztettem éltemet: Tisztítsad el nagy kegyelmességedből!  

5. Színedet rejtsd el vétkeim elől, Fertelmes bűneimet ne tekintsed, Haragos orcád énrólam elvégyed, Tisztíts meg engem minden bűnömből! És teremts tiszta szívet énbennem, Dolgomat mindig jóra vezéreljed, Az erős lelket újítsd meg bennem, Hogy kedves légyen életem előtted!    

6. Ne vess el engem szent színed elől, És ne vedd el szent Lelkedet éntőlem, Sőt szerezz teljes örömet énbennem, Tégy bizonyossá engedelmedről! Indíts szívemben nagy vigasságot, És engem vidám lélekkel erősíts, Értsem örömmel nagy irgalmadat, Kegyelmességgel engemet bátoríts! 

7. És példa lészek erről mindennek, A bűnösöket utadra tanítom, Bűnükből hozzád térésre indítom, Hogy csak tebenned reménykedjenek. Ó, én Istenem, én idvességem, Szabadíts meg e vérrel buzgó bűntől, Hadd énekeljen örökké nyelvem Te igazságos szent ítéletedről!


November 05. Péntek

Áldás, békesség!                                                             

Pál apostol Timóteushoz írt első levele 5. rész 1-16. versei: „Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd, mint apádat, a fiatalabbakat pedig, mint öcsédet, az idősebb asszonyokat, mint anyádat, a fiatalabbakat, mint húgodat: teljes tisztasággal. Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld. Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg, és hálájukat szüleik iránt róják le, mert ez kedves az Istennek. A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal. A kicsapongó pedig már életében halott. Ezekről a dolgokról is rendelkezzél, hogy feddhetetlenek legyenek. Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél. Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni, aki nem fiatalabb hatvan évesnél, aki egy férfi felesége volt, aki mellett jó cselekedetei tanúskodnak, ha gyermekeket nevelt fel, ha vendégszerető volt, ha a szentek lábát megmosta, ha nyomorultakon segített, ha mindenféle jó cselekedetre kész volt. A fiatalabb özvegyeket pedig ne jegyezd be, mert ha Krisztus ellenére feltámad bennük a vágy, férjhez akarnak menni. Ezek ítéletet vonnak magukra, mert előző fogadalmukat megszegték. Egyszersmind semmittevők is, akik megszokják, hogy házról házra járjanak; de nemcsak semmittevők, hanem fecsegők is, a más dolgába avatkoznak, és olyanokat beszélnek, amilyeneket nem kellene. Azt akarom tehát, hogy a fiatalabb özvegyek menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást, és ne adjanak semmi alkalmat az ellenségnek a gyalázkodásra. Mert egyesek már a Sátánhoz hajlottak. Ha egy hívő asszonynak özvegyasszony hozzátartozói vannak, segítse őket, ne terheljék a gyülekezetet, hogy az a valóban özvegyeket segíthesse.”

Ne dorgáld meg, hanem intsd. Testvéri szeretettel… Ma a tisztelet mintha kihalt volna a világból. Az ember azt gondolja, hogy neki mindent szabad, és mindegy, hogyan mondja, teszi. Tanuljunk az Igéből. Mindegy, hogy öcséd, vagy bátyád, húgod, vagy nővéred az a másik ember. Mindegy, hogy úgy viselkedett, ahogy nem kellene, Te tisztelettel intsd, hogy azután Ő is tudjon tisztelni téged. Közben soha ne feledjük el, hogy a saját házunk népét bízta ránk első renden Isten. Először róluk kell gondoskodnunk. Utána másokról. Nem fordítva. Tetszetősebb mások felé mosolyogni, s a szeretetből már nem marad otthonra. Ne így legyen. Valakinek volt egy fája a háza ajtajában. Arra akasztotta hazamenet a gondjait. Nem vitte be. A családnak csak az öröm jusson…

Uram, formáld a szívünket, hogy a Tőled kapott szeretettel forgolódhasson mindenütt. Ámen

62. ének:

1.Az én lelkem szép csendesen Nyugszik csak az Úr Istenben, Mert csak ő az én idvességem. Ő nékem erős kőváram, Megtartóm és én oltalmam, Minden gonosztól megment engem.        

2. Azért, szívem, reménységed Csak az Úr Istenben vessed, Élj csak az ő segedelmével! Ő nekem magas kőszálam, Oltalmam és erős bástyám, Hogy soha ne tántorodjam el.

3. Az Isten én idvességem, Erősségem, dicsőségem; Bízzatok azért csak őbenne! Előtte ti szíveteket, töltsétek ki lelketeket, Ő legyen lelkünk hiedelme!


November 06. Szombat

Áldás, békesség!                                                                    

Pál apostol Timóteushoz írt első levele 5. rész 17-25. versei:  „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak. Mert azt mondja az Írás: "Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját", és "Méltó a munkás a maga bérére". Presbiter ellen vádat ne fogadj el, csak "két vagy három tanú szavára". Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon. Kérve kérlek, Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előítélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból. A kézrátételt ne siesd el senkinél! Mások bűneiben ne légy részes! Tisztán őrizd meg önmagadat! Ezután ne csak vizet igyál, hanem - gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel - élj egy kevés borral is. Némely ember bűnei nyilvánvalók, és előtte mennek az ítéletre; másokat viszont követnek. Ugyanígy nyilvánvalók a jó cselekedetek is, és amelyek másfélék, azok sem rejthetők el.”

Az elkövetett bűnök.

Mai világunkban, ahol szinte eldönthetetlen, hogy ki mond igazat, ki hazudik, bizony fontos figyelmeztetés a fenti ige:

    Aki jól, becsülettel végzi a munkáját, az megbecsülést érdemel. Nem az, aki úgy tesz, mintha… Nem látszani kell becsületesnek, hanem annak kell lenni.

    Emberek vádolnak, vádaskodnak. Úgy tűnik, nem mai találmány. Mit mond Pál? El ne fogadd a vádakat, csak akkor, ha két, vagy három tanú ugyanazt vallja. Tudom, még így is lehetnek hamis tanúk, de a pletyka, meg az „azt mondják” így ki van zárva. Atyámfiai! Ne higgyünk minden gonosz rágalmazásnak!

    Előítélet nélkül forduljunk emberekhez. Ez nem is olyan könnyű. Ránézünk valakire, és azonnal van véleményünk. Igénk arra figyelmeztet, hogy ne legyen. Majd csak akkor, ha meggyőződtünk a tényleges eseményekről.

    Mások bűneiben ne légy részes! Nem is olyan könnyű ez. Pillanatok alatt magával sodorhat az ár egy csúfolódás, gonoszkodás, de valaminek az eltulajdonítása ügyében is. S ha mindezt csupán látjuk, de hallgatunk, már akkor részesek vagyunk. „Vétkesek közt cinkos, aki néma.” Nehéz szót emelni a látott gonoszságok ellen, de szükséges.

Miért fontos ez? Mert aki a bűnben marad, az magával hurcolja a bűnét az ítéletre. Isten a bűnt ítéli el, de aki ragaszkodik a bűnéhez, az bűnével együtt elvész. Isten meg akar menteni téged is, engem is a kárhozattól. Az ige ezért figyelmeztet. Jó, ha tanácsai szerint élünk.

Úr Jézus, kérlek, őrizz meg minden gonosz ellen. Ámen

500. ének:

1. Krisztus, ki vagy nap és világ, Minket sötétségben ne hagyj! Igaz világosság te vagy, Kárhozatra mennünk ne hagyj!

2. Téged kérünk, szent Úr Isten: Oltalmazz minket ez éjen; Nyugodalmunk benned légyen, A mi lelkünk el ne vesszen!

5. Úr Isten, hozzád kiáltunk: Gondviselőnk, légy oltalmunk! Őrizz meg ellenségektől, Lelki, testi ínségektől!

7. Emlékezzél meg mirólunk: Jól tudod, mily gyarlók vagyunk; Kiket megváltál véreddel: Úr Jézus, kérünk, ne hagyj el!


November 07. Vasárnap

Áldás, békesség!                                                                  

Pál apostol Timóteushoz írt első levele 6. rész 1-10. versei: „Akik iga alatt görnyedő szolgák, a saját uraikat méltassák teljes tiszteletre, hogy az Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk. Akiknek pedig hívő uraik vannak, ne becsüljék le őket azért, mert testvérek, hanem annál szívesebben szolgáljanak nekik, mert hívők és szeretettek, akik a jó cselekvésére törekszenek. Ezeket tanítsd és hirdesd! Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik. Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.”

„Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel.” Nekem itt, most többet mond a Károli fordítás: „De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel”

Nagy nyereség az Istenfélelem. Mit jelent az Istenfélelem? Nem Istentől való félelmet. Semmiképpen. Hanem a Szent Isten tiszteletét. Azt a nagy-nagy odaadó szeretetet, ami nem akar visszaélni (mert nem is lehet) Isten irántunk való szeretetével, hanem a válasza az őszinte, mély, alázatos, de teljes bizalommal megélt hit. A napokban láttam egy feliratot: „A HIT NEM MAGÁNÜGY”. S valóban nem az. Bár addig, amit az imént leírtam, az. Nem is tud más lenni Istennel való legmélyebb, legőszintébb kapcsolatom, mint magánügy. Hanem a folytatás már nem lehet magánügy. Hogy folytatódik az Ige? Megelégedéssel. No, ezt már nem lehet mások számára észrevétlenül élni, mert ha nem látják, akkor nincs, S akkor hiába hangoskodom arról, hogy van hitem, mert nem látszanak a következményei. A megelégedettség bizony nagy kincs. Azt jelenti, hogy elfogadom Isten kezéből a jelenlegi helyzetemet. Egy két héttel ezelőtt 28 hétre született gyermekről mondta az édesanyja: olyan hálás mindenért. Tanít ez az apró ember bennünket. Megelégedettnek lenni azzal, amink van. Gondoljuk végig, mi minden jó vesz körül bennünket. Mennyi mindenért lehetünk hálásak.

DÖMÖTÖR ILONA: ÖREGES ESTI IMÁDSÁG
Ma este kérlek, engedd meg nekem, hogy hálát adjak, áldott Istenem
minden szabályos szívlökésemért, mely zavar nélkül küldte szét a vért
sok megkopott, elnyűtt hajszálerembe. S hogy ügyetlenné vénült két kezembe
adtál ma is még egy kevés erőt, hogy a kiskertben, ablakom előtt
megöntözhettem pár virágtövet. És hogy ma reggel, templomból jövet
a mosolygó Nap megsimogatott, s homályosuló szemem láthatott
ujjongó, fényes, üde színeket: fák zsenge zöldjét s tündöklő eget...
S hogy vannak még, kik nem untak rám. Szeretnek. S hogy rám nevet még néha egy-egy gyermek, kit nem riaszt el öreg, ráncos képem. De azt köszönöm legeslegfőképpen, hogy Megváltómat korán megismertem, hogy kimentett a kárhozatból engem. S hogy életemben, bármi terhet vittem, sosem mondhattam: ,,Elhagyott az Isten."