Dunavecsei Református EgyházközségDunavecsei Református Kollégium - Általános Iskola, Középiskola és Kollégium

2025.11.03-09.

Sándorné Ablonczy Zsuzsa

November 3. Hétfő

Áldás, békesség!                                                                            

Apostolok Cselekedetei 12. rész 20-25. versei: „Heródes ellenséges indulattal volt a tírusziak és szidóniak iránt. De azok egy akarattal eljöttek hozzá, és miután megnyerték Blásztuszt, a király kamarását, békét kértek, mivel tartományukat a királyéból élelmezték. Egy kitűzött napon Heródes felöltözött királyi ruhába, és a trónjára ülve beszédet intézett hozzájuk. A nép pedig felkiáltott: "Isten hangja ez, és nem emberé!" Az Úr angyala pedig azonnal lesújtott rá, amiért nem Istennek adta a dicsőséget. Férgek emésztették meg, így pusztult el. Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt. Barnabás és Saul, miután elvégezték szolgálatukat, visszatértek Jeruzsálemből, és magukkal vitték Jánost, akit Márknak is hívtak.”

Nem Istennek adta a dicsőséget. Pedig tehette volna. Isten olyan sok lehetőséget adott neki. Keresztelő János újra és újra beszélt neki Isten követéséről, megtérésről, új életről. Ő szívesen is hallgatta, de amikor a bűneiről volt szó, gyorsan „fontosabb” dolga akadt. Később az Úr Jézussal is találkozott, de akkor már csak a kíváncsiság vezérelte. Azután kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. Jakabot kivégeztette, Pétert börtönbe vetette. Amikor megmagyarázhatatlan lett Péter eltűnése, elment Cézáreába. Majd a saját dicsőség-vágya elpusztította. Úgy halt meg, ahogy nem szeretnénk. Figyeljük? Az első alkalom után, amikor elutasította Isten tiszta hívását, elindul lefelé. Keresztelő János kivégzésekor még megszomorodik, de nem annyira, hogy a lelkiismerete szavát kövesse. Aztán már csak kíváncsiskodik, gúnyolódik, kegyetlenkedik, megsértődik. Mennyi-mennyi lehetőség, hogy Istennek adja a szívét! Isten így közeledik felénk is. Újra és újra hív. Kínálja szeretetét, szabadító kegyelmét, megbocsátó szívét. Elfogadod-e Testvérem? Vagy neked sincs rá szükséged? Isten téged is meg akar menteni a rettenetes végtől! Ma még kérheted a bocsánatát!

747. ének:

Siessetek, hamar lejár! Kegyelme már régóta vár. Ma még lehet, ma még szabad, Borulj le a kereszt alatt.

Elszáll a perc, az életed, Ma még, ha jössz, elérheted. Ne késs tovább, ne várj tovább: Ma kérd Atyád bocsánatát!

Úr Jézus, köszönöm, hogy sok-sok lehetőséget adtál, és adsz a Veled való találkozásra. Köszönöm szereteted jeleit. Köszönöm a türelmedet, hogy még mindig nem vetsz el. Köszönöm a mai nap új lehetőségét! Segíts, kérlek, hogy el ne mulasszam. Ámen

„Leborulok előtted Jézus, kiöntöm a szívem eléd. Te vagy, aki megérthet engem, várakozón nézek feléd.

Leborulok előtted Jézus, ahogy vagyok, érdemtelen. Várom, hogy a kezed érintse, gyógyítsa meg fájó sebem.

Leborulok előtted Jézus, próba alatt erőtelen. Tőled kérek erőt az úthoz, amit Te jelöltél nekem.

Leborulok előtted Jézus, így maradok örökre már. Nézlek egyre s csodálva látom, így a télben is lehet nyár.” (Vándor Gyula)


November 4. Kedd

Áldás, békesség!                                                                              

Apostolok Cselekedetei 13. rész 1-12. versei: „Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lucius és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul. Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: "Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket." Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket. Ők tehát a Szentlélektől kiküldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusba. Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint segítőtárs. Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó mágussal és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve. Ez közel állott Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. De Elimás, a varázsló - neve ugyanis ezt jelenti -, szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel erősen ránézett, és így szólt: "Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? Most íme, az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!" Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.”

Amikor Isten küld egy feladatra bennünket, akkor velünk jár végig az úton. Olyankor persze sok akadályba ütközünk. Van úgy, hogy emberek akadályoznak. Ha Isten népe figyel az események sorozatára, akkor ma is látja – nem ilyen látványosan ugyan, - hogy hogyan megy tönkre, pusztul bele azoknak az élete, akik az Isten igéjének terjedését akadályozzák. Sokszor szinte azonnal, máskor hosszú távon, de láthatóan. Soha ne gyönyörködjünk Isten ellenségeinek bukásában! Ugyanakkor imádkozzunk, hogy ne mi legyünk azok, akik akadályokat gördítünk bárki elé, hogy ne láthassa az Istenhez vezető utat. Imádkozzunk az akadálygördítők lelkéért is.

Úr Jézus, kérlek, őrizd meg a szívem, hogy minden utamon a Te akaratod legyen a fontos a számomra. Ne engedd, hogy játékból, tréfából, vagy akár haragból ellened szóljak. Hadd áldjam ma is, és minden napon szent nevedet. Ámen

1.Erőt adsz minden helyzetben, Te vagy a kincsem, életem, Te vagy a mindenem. Kereslek, mert oly drága vagy, Nincs mivel pótolhatnálak, Te vagy a mindenem. Jézus, hű Bárány, áldom szent Neved. Jézus, hű Bárány, áldom szent Neved.

2. Elvetted bűnöm, szégyenem, Köszönöm, hogy újjá lettem, Te vagy a mindenem. Felemelsz, hogyha elbukom, Szentlelked betölt, jól tudom. Te vagy a mindenem. Jézus, hű Bárány, áldom szent Neved. Jézus, hű Bárány, áldom szent Neved.

760. ének:

1.Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem, A Sátán életemre tör: Kétség-be nem esem.      

2. Bár vétkem súlya nagy, Mégis hozzád jövök. A bűnnek gyűlölője vagy, De kegyelmed örök.  

3. Az én erőm kicsiny, A bűn erős nagyon: Te tudsz s akarsz segíteni, Hát segíts bajomon!  

4. Az ég oly messze van, Még messzebb tőled én, De szent igédben írva van, Hogy irgalmad enyém.  

5. Nem félek senkitől, Hisz te vigyázol rám, Már bánat és gond sem gyötör: Meghallgatod imám.  

6. Jézusban bízva én Szívemet átadom, Mert így, tudom: akármi ér, Atyám szeret nagyon.


November 5. Szerda

Áldás, békesség!                                                                             

Apostolok Cselekedetei 13. rész 13-22. versei:Aztán Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfíliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: "Atyámfiai, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok." Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: "Férfiak, izráeliták, akik az Istent félitek, halljátok! Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan. Aztán közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában. És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kértek maguknak, az Isten pedig Sault, a Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.”

„Ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok.” Ó, de jó lenne, ha így működhetnének a gyülekezeteink: ha érkezik valaki, szólhatna, ha szeretne. Tudom, ez sok veszedelemmel járna: betéved valaki, csak érdeklődő és szót kap. Persze sok jó dolog is jöhetne ki ebből. Azt hiszem, először arra lenne szükség, hogy egymás között tudjunk beszélgetni a hitünkről, vagy merjünk beszélgetni a problémáinkról. Ez valaha nem ment. József Attilával sóhajtottam föl időnként: „Bár lennétek ily bűnösök mindnyájan, hogy ne maradjak egész egyedül.” Egyedül maradtam a bűneimmel. Vannak gyülekezetek, ahol tudnak szólni az érkezett hívek. Micsoda ajándék, ha úgy találkozhatunk, hogy egymás hite által épülhetünk. Kérjük Istent, hogy ajándékozzon meg bennünket is.

Úr Jézus, köszönöm, hogy szabadságot adtál, hogy előtted bevallhassam a bűneimet. Köszönöm, hogy Te építesz testvéri közösséget, amelyben szabad megszólalni, hitünkről beszélni, kérdezni arról, amit nem értünk. Kérlek, formálj bennünket ilyen közösséggé. Ámen

516. ének:

Örvendezzetek, egek, Ti is, földi seregek! Mindnyájan örüljetek, Vígan énekeljetek, Mert Urunk feltámadott, Nékünk életet adott.

Jézus él, mi is élünk, A haláltól nem félünk, Mert ő diadalmat vett, Bűnünkért eleget tett Isteni erejével, Hathatós érdemével.

Nékünk megigazulást És a bűnből gyógyulást, Istennel békességet És boldog reménységet Nyert feltámadásával, Örök igazságával.

Előtted arcra esünk, S kérünk, édes kezesünk: Részeltess halálodnak És feltámadásodnak Drága érdemeiben, Édes gyümölcseiben.

Cselekedd Szentlelkeddel, Végtelen érdemeddel, Hogy új életet éljünk, Végre porból felkeljünk Örök, nagy boldogságra És halhatatlanságra.


November 6. Csütörtök

Áldás, békesség!                                                                  

Apostolok Cselekedetei 13. rész 23-37. versei: „Az ő utódai közül támasztotta Isten ígéret szerint Izráelnek üdvözítőül Jézust, miután János előre, még az ő eljövetele előtt hirdette Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg. Amikor pedig János bevégezte pályafutását, így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani. Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai, és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje nekünk küldetett el. De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak, betöltötték azáltal, hogy elítélték őt. Bár semmiféle halálos büntetésre méltó okot nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg. Amikor véghez vitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. De az Isten feltámasztotta őt a halálból, és ő több napon át megjelent azoknak, akik együtt mentek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt. Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust. Ahogyan meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek. Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket. Ezért más helyen is így szól: Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson. Mert miután Dávid a maga nemzedékében, az Isten akarata szerint szolgált, meghalt, és eltemették atyái mellé, tehát elmúlást látott. Akit azonban az Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást.”

Isten megígérte a népének, hogy eljön a Messiás, a Szabadító, s uralkodásának nem lesz vége. Izrael mégsem ismerte fel Krisztust, mert nem úgy várták, ahogy jött. Ők hős királyt vártak, aki Izrael országát újra naggyá teszi. Isten ettől sokkal többet adott: a Krisztusban hívők lelkének SZABADULÁST akkor, és azóta is, ma is. Őt hirdetjük mi is. Boldog, aki megtalálja Benne lelkének Szabadító Urát! Még pár hét, és újra Advent van. Készíthetjük már most a szívünket! Ne a vásárlásokkal készülődjünk! Ne elégedjünk meg a külső-, belső lámpácskák fényével! Jézus Krisztus egy életre, sőt örökéletre szóló fényt, világosságot hozott azok szívébe, akik Őt várják, akik Őt keresik. Ővele való naponkénti beszélgetéssel, imádsággal, hálaadással készüljünk az ünnepre. Kérjük el, és fogadjuk el boldogan azt a szabadságot, amit Ő hozott nekünk is. Ajándékot visszautasítani csúnya dolog.

Úr Jézus, köszönöm, hogy nekem is elhoztad lelkem szabadulását! Köszönöm, hogy azóta sem hagysz magamra. Köszönöm, hogy szabad mondanom, hogy a Te ajándékod ma is készen áll. Add, Uram, hogy nyíljon a szívünk. Ámen

Isten fénye út a sötétben. Isten fénye út a sötétben. Isten fénye út a sötétben. Isten fénye út a sötétben. Fogjad kezünk, gyere velünk, Isten útján együtt hadd menjünk! Fogjad kezünk, gyere velünk, Isten útján együtt hadd menjünk!  

Isten Lelke az ki erőt ad. Isten Lelke az ki erőt ad. Isten Lelke az ki erőt ad. Isten Lelke az ki erőt ad. Fogjad kezünk, gyere velünk, Isten útján együtt hadd menjünk! Fogjad kezünk, gyere velünk, Isten útján együtt hadd menjünk! 

Istenünknek nagy a hatalma. Istenünknek nagy a hatalma. Istenünknek nagy a hatalma. Istenünknek nagy a hatalmaFogjad kezünk, gyere velünk, Isten útján együtt hadd menjünk! 


November 7. Péntek

Áldás, békesség!                                                                          

Apostolok Cselekedetei 13. rész 38-52. versei:Vegyétek tehát tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott az Úr a próféták által: Lássátok meg, ti gúnyolódók, és ámuljatok el, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek." Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő szombaton is hirdessék nekik ezeket a dolgokat. Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében. A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét. Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének. Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: "Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig." Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba. A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel.”

„Őáltala mindenki megigazul, aki hisz.” Én is. Te is, Testvérem. Hiszed, hogy így van? Isten tesz igazzá az Úr Jézusért. Nem én leszek az ügyes, az okos, a bölcs, a hívő. Isten tesz igazzá az Úr Jézusért. Ő formálja az életemet naponként. Cselekszi Szentlelke által, hogy Őrá bízzam magam, kérjem, hogy Ő vezessen naponta. Hiszem, hogy elvégzi bennem ama napra, amikor előtte meg kell állnom. Igen, formál minden nehézséggel, minden fájdalommal, minden bántással. De jó, ha az ellenünk fordulókat tudjuk úgy látni, mint amivel Isten formálja az életünket. Nem értettem Szegedi Kis István igehirdetését: „Az én bűneim miatt van rajtam ez a bilincs.” Ma értem: minden „pofont” Isten fel tud és fel akar használni arra, hogy a lelkem megigazulva érkezhessen meg Hozzá.

Istenem, alázatos, engedelmes szívet kérek Tőled, hogy jót és rosszat egyaránt a Te kezedből vehessek örömmel, hogy azok az üdvösségemet szolgálják. Ámen

825. ének:

Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!


November 8. Szombat

Áldás, békesség!                                                                     

Apostolok Cselekedetei 14. rész 1-7. versei:Ikóniumban történt, hogy együtt mentek be a zsidók zsinagógájába, és úgy szóltak, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívővé. De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen. Mégis elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez. A város népe azonban meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások meg az apostolokkal tartottak. De a pogányok és zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket. Ők azonban ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre, és ott hirdették az evangéliumot.”

Krisztussal, vagy Krisztus ellen? Más út nincs. Amikor Isten Szentlelke szól szolgái szája által, akkor nincs más lehetőség: 1. Örömmel hajtok térdet-fejet előtte. Betölti szeretete, békessége, öröme a szívemet. Nem számít, hogy más emberek mit mondanak. 2. A másik lehetőség az ellenállás. Amikor bedugul az ember füle, szíve. Nem számít a csoda, sem a szeretet. Minden rossznak látszik. Az ember ölni is képes. Ma is így van ez. Ma tegyük mérlegre az életünket, gondolatainkat: örömmel fogadom az igét, vagy haraggal? Ha örömmel fogadom, akkor az én Uram Mennybe visz. Ha mindent megteszek ellene, akkor kárhozatba viszem saját magam. Mennyire nem mindegy, hogy küzdelmekkel teli életünk hogyan zárul le! Ma még szabad érte imádkoznunk. Ma még szabad döntenünk. Használjuk ki a lehetőséget!

797. ének:

1.Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.        

2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.      

3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért, és üdvöt adj!

4. MEGESKÜVÉL, URAM, ÉS IGÉDBEN BÍZOM, HOGY ÉGBE VISZED GYERMEKED SASSZÁRNYAKON. MEGLÁTOM JÉZUSOM, ÉS ÁLDOM HATALMÁT, SZENT KEGYELMÉNEK ÉNEKLEK HALLELUJÁT.

Uram, kérlek, add, hogy ne rémisszen, ha a Te igéd ellen fordulnak emberek. Könyörülj meg, kérlek, a szívemen, hogy mindig örömmel töltsön be a Te szavad. Áldj meg így, kérlek, minden igehallgatót! Ámen


November 9. Vasárnap

Áldás, békesség!                                                                    

Apostolok Cselekedetei 14. rész 8-20. versei:Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: "Állj a lábaidra egyenesen!" Ekkor az talpra ugrott, és járt. Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: "Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!" Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő. Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik. Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, és így kiáltottak: "Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet." Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik. Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkezetek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe.”

Csodát tesznek? Istenek ők! Imádjuk őket! Csak emberek? Akkor kövezzük meg. Ma is ilyenek vagyunk? Igen, ilyenek. Ha Isten csodája eléri a szívünket, akkor röpköd a lelkünk. S képesek vagyunk az embernek adni a tiszteletet, akin keresztül Isten szava érkezett hozzánk. Képesek vagyunk szentté avatni gondolatainkban. Azután eljön az idő és az általunk feltett „glória” csörögve porba hullik. Mi pedig megbotránkozunk. Addig nagynak láttunk egy embert, most megbotránkozunk az emberben. A lisztraiak képesek voltak megkövezni. Hányszor cselekedjük ezt mi magunk is. Másképp gondoljuk, mint ahogy szólt, vagy tett valaki. Szerintünk nem úgy kellett volna, s kész a harag, a gondolatbeli „megkövezés”. Drága Testvérem! Kérlek, Isten szolgáira ne tekints bálványként! S amikor csalódsz bennük, (bennünk,) értsd meg, hogy emberek ők is, mint te. Emberek, akik nem mindent úgy szólnak, mint te.

Istenünk! Olyan gyakran eltévesztjük az utat. Bálványozzuk az embert, aki Rólad beszél, ahelyett, hogy Rád tekintenénk fel. S olyan gyakran botránkozunk meg egymásban. Segíts, Uram, hogy testvérként szerethessük egymást, s az olvasott, vagy a hallott igéért pedig hadd áldjunk, hadd dicsérjünk egyedül csak Téged. Ámen

728. ének:

1.Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgé-semet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.  

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!        

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.