2026.02.16-22.
Február 16. Hétfő
Áldás, békesség!
János evangéliuma 10. rész 22–30. versei: „Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt. Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt. Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: "Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!" Jézus így válaszolt nekik: "Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. ÉN ÖRÖK ÉLETET ADOK NEKIK, ÉS NEM VESZNEK EL SOHA, MERT SENKI SEM RAGADHATJA KI ŐKET AZ ÉN KEZEMBŐL. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk."”
Meddig tartasz bizonytalanságban? Jaj nekem, ha vallatom Jézus Krisztust, de nem akarok hinni neki, nem akarom, hogy szava megmentse az életemet! „Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád.” „De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.” Imádkozzunk azért, hogy ne akadjunk el a saját gondolatainkban! Kérjük Őt, hogy nyíljon a szemünk, a szívünk a szavára! Ne menjünk el ígérete mellett üres szívvel. Ígérete ma is igaz. Rám is érvényes, és rád is: „ÉN ÖRÖK ÉLETET ADOK NEKIK, ÉS NEM VESZNEK EL SOHA, MERT SENKI SEM RAGADHATJA KI ŐKET AZ ÉN KEZEMBŐL.” Ez nem a bizonytalanság. Ez tökéletes biztonság. Örökéletre szóló biztonság. Soha örökké el nem vesznek az övéi. Senki ki nem ragadhat az Ő kezéből! Micsoda kincs, micsoda ajándék! Mennyi félelmes dolog akar elnyelni ebben a pillanatban is! Az Úr Jézus azt ígérte, hogy senki ki nem ragadhat az Ő kezéből!
Úr Jézus, áldom szent neved. Köszönöm, hogy magadhoz hívtál. Köszönöm, hogy ismerhetem a hangodat. Köszönöm, hogy vezetsz addig, amíg haza érkezem Hozzád. Ámen
797. ének:
Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.
Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.
Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért, és üdvöt adj!
Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom, És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.
Február 17. Kedd
Áldás, békesség!
János evangéliuma 10. rész 31–42. versei: „Ekkor újra köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: "Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében: ezek közül melyik cselekedetem miatt köveztek meg engem?" A zsidók így feleltek neki: "Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat." Jézus így válaszolt: "Nincs-e megírva a ti törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, akkor, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, arról ti azt mondjátok: Káromlást szólsz, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?! Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában." Ekkor ismét el akarták fogni, de ő kimenekült a kezük közül. Jézus újra elment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol korábban János keresztelt, és ott tartózkodott. Sokan mentek oda hozzá, és azt mondták, hogy János nem tett ugyan egyetlen csodát sem, de mindaz, amit János őróla mondott, igaz volt. És ott sokan hittek benne.”
Harc a szívedért. Gyermekkorom meghatározója volt az a könyv, aminek a címét idéztem most. Mai igeszakaszunkban újra ezt látom: micsoda harc folyt azért, hogy Izrael vezetői meglássák, megértsék, hogy ELJÖTT A MESSIÁS! Az Úr Jézus nem adja föl. Nem mondja, hogy semmi értelme, úgysem hisztek nekem. Küzd velük. Küzd értük. Szóval. Tettekkel. Majd az életét is odaadja. Semmit sem ért mindebből, aki nem akar hinni. Jaj, ne legyen ilyen jéghideg, kemény a szívem, mert Jézus elmegy mellőlem! Egyszerűen elmegy. Egyedül maradok. Nélküle. Bűneimben. Kárhozatban.
Jézus ma is odamegy, ahol szívesen hallgatják. Ahol hiszik azt, amit mond. Hívjuk Őt! Ragadjuk meg az alkalmas időt!
758. ének:
Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott, a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.
Megtörve és üresen Adom magam neki, Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.
Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.
Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.
Úr Jézus, köszönöm, hogy Te nem adtad fel, és ma sem adod fel a küzdelmet értünk. Segíts, kérlek, hogy én se adjam föl. Ámen
Február 18. Szerda
Áldás, békesség!
János evangéliuma 11. rész 1–16. versei: „Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából. Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérei megüzenték Jézusnak: "Uram, íme, akit szeretsz, beteg." Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: "Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia." Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt, de azután így szólt tanítványaihoz: "Menjünk ismét Júdeába!" A tanítványok ezt mondták neki: "Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?" Jézus így válaszolt: "Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát, de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága." Ezeket mondta nekik, és azután hozzátette: "Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem." A tanítványok ezt felelték rá: "Uram, ha elaludt, meggyógyul." Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól. Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: "Lázár meghalt, és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!" Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: "Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele."”
Mit értettem meg a mai igéből?
1. Keressem Jézust a gondjaimmal, mert kereshetem Őt! Várja, hogy Hozzá forduljak. Lehet, és legyen ez az ELSŐ gondolatom a bajban.
2. Ő megvigasztal. Amikor remeg kezem-lábam, amikor nem tudom, hogy mit kell tennem, nem tudom, hogy hogyan segítsek, honnan jön a segítség, akkor az Úr Jézus nyugodt, békességgel teli szavai vesznek körül, hiszen Őt kerestem, és Ő válaszol. Soha nem feledem azt az estét, amikor félelmeim között rám telepedett a gondolat: „de mi nem a halál angyalát várjuk, hanem az Élő Úr Jézus Krisztust!” Ezzel a gondolattal együtt a szívemben nyugalom és békesség lett, és nem voltam egyedül. Ő jött velem.
3. Istentől rendelt feladatunkat bármi áron el kell végezni. Még az életünk kockáztatásával is. Bármi történjen. Amit Isten bízott ránk, azt mondani kell, tenni kell, akkor is, ha a halál leselkedik közben ránk.
4. A tanítványoknak, a betániai családnak, a barátaiknak látniuk kellett, tudniuk kellett, tudnunk kell, hogy VAN FELTÁMADÁS. Ez sokaknak ma is nehéz gondolat. Kellett, hogy lássák, hogy tudják, s kell hogy tudjuk, hogy Istenünk Úr a halál felett is. Jó, ha készülök rá, hogy halálom után meg kell állnom Őelőtte.
Uram, köszönöm, hogy ma is jöhetek hozzád, mert akit te szeretsz, beteg, bajban van. Köszönöm, hogy Te vagy az Áldott Orvos. Köszönöm, hogy tapasztaltam a bajban szent jelenlétedet. Köszönöm a CSODÁT, a mit TE adsz. Ámen
1.Jézus, ki a sírban valál, Általad meghalt a halál, Az élet pedig feltámadott, Mert szent tested meg nem rothadott. Él a Jézus, a mi fejünk, Keresztyének, énekeljünk, Ülvén húsvét ünnepeket, Új győzedelmi éneket.
2. Hol van, koporsó, hatalmad? Elveszett nyert diadalmad. Hová lett, ó, halál, a fullánk, Melyet fensz már régóta reánk? Már nem rettegünk miatta, Mert Jézus meghódoltatta Ama félelmek királyát, Megnyitván sírjának száját.
3. Nincs már szívem félelmére Nézni sírom fenekére, Mert látom Jézus példájából, Mi lehet a holtak porából. Szűnjetek meg, kétségeim, Változzatok, félelmeim, Reménységgé, örömökké, Mert nem alszom el örökké.
4. Sőt, hiszem, hogy e tört cserép Edény leend még egyszer ép, És tetemim megépíttetnek, Bár veséim megemésztetnek. Gyalázat elvettetésem, De pompás lesz kikelésem, Új eget látván ezekkel Az újra megnyílt szemekkel.
5. Jézus, segíts engem ebben, Hogy éltem folyjék szentebben, És hogy ne menjek ítéletre, Támassz fel engem új életre. A te Lelkednek ereje Az új életnek kútfeje; Hogy hadd legyek élő személy, Lelked által énbennem élj!
Február 19. Csütörtök
Áldás, békesség!
János evangéliuma 11. rész 17–27. versei: „Amikor aztán Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt. Márta ekkor így szólt Jézushoz: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten." Jézus ezt mondta neki: "Feltámad a testvéred!" Márta így válaszolt: "Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon." Jézus ekkor ezt mondta neki: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?" Márta így felelt: "Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba."”
Uram, ha itt lettél volna – mondja Márta, aki Isten Fiának tudja az Úr Jézust. Hányszor sóhajtunk keserűségünkben így mi is: „ha itt lettél volna”… Jó, ha megjegyezzük, s minden pillanatban elővesszük: az Úr Jézus ITT VAN. Nem késik, nem elfelejt jönni… Ő itt van. Megszólíthatóan, elérhetően abban a pillanatban, amikor a „tragédia” történik. Nem később, azonnal itt van. Azonnal megszólítható. Éljünk mindig ezzel a lehetőséggel. Ő ugyanis kész azonnal rendbe rakni a lelkemet. Nem fogja elhunyt szerettünket itt és most életre kelteni. Ettől sokkal többet ad, s a Mártához intézett mondat ma is, nekem is, neked is szól: "ÉN VAGYOK A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET, AKI HISZ ÉNBENNEM, HA MEGHAL IS, ÉL; ÉS AKI ÉL, ÉS HISZ ÉNBENNEM, AZ NEM HAL MEG SOHA. HISZED-E EZT?" Hiszek-e, hiszel-e az Úr Jézusban? Ha igen, akkor örök életed van. Utolsó ellenségként legyőzte a halált a saját feltámadásával. Amikor készülök – mert készülök, és készüljél – elmenni ebből az életből, akkor azzal a reménységgel készülök, hogy Ő átvisz a halálból az életre. Örök életre. Igen, hiszek az Úr Jézus Krisztusban, életem Megváltójában, a bűneimtől Megszabadítóban. Hiszek, és ezért HÁLÁBÓL egész életemet Neki szentelem.
Köszönöm, Úr Jézus, hogy a legnehezebb úton sem kell egyedül haladnom. Hívhatlak, s Te velem vagy. Áldott légy, Uram. Ámen
1. Fogjad kezem! Oly gyenge vagyok; érzem, Hogy Nálad nélkül járni sem tudok. Fogjad kezem! És akkor, jó Megváltóm, A félelemre többé nincsen ok.
2. Fogjad kezem, és vonj közelb magadhoz, Úgy szíveden én megpihenhetek! Fogjad kezem, különben tévedezvén, Az igaz útról is letérhetek!
3. Fogjad kezem! Az út sötét előttem, Ha fényeddel meg nem világítod; De így, Uram, e mennyből jövő fénynél Reád tekintve bizton indulok.
Február 20. Péntek
Áldás, békesség!
János evangéliuma 11. rész 28–32. versei: „Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: "A Mester itt van, és hív téged." Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá. De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen tartózkodott, ahol Márta találkozott vele. A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon. Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem."”
Van, amikor borzasztóan nehéz a gyász. Annyira, hogy segítségre van szükségem. Milyen jó, hogy olyankor mellém lép a testvérem, és csendben, titokban (milyen jó, hogy nem hangoskodva) szól: "A Mester itt van, és hív téged." Összetört szívemet nagyon csendesen Jézus felé irányítja. Nem rám olvassa a hitetlenségem, hanem örömhírt hoz: Itt van Jézus! Valami történni fog! S Mária gyorsan felkel és indul. Ugyanilyen gyorsan viszem összetört szívem az Úr Jézus elé? Mária leborul. Ajkán ugyan panasz hangzik. Ugyanaz, mint a testvéréén: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Szabad gyászunkban az Úr Jézusnak panaszkodni. DE CSAK NEKI ÉRDEMES. Találkoztam gyászolókkal, akik a halottjukkal beszélgettek rendszeresen. SOHA nem gyógyult meg a gyászuk. Mária az Úr Jézusnak panaszolta el összetört szíve fájdalmát. Életem nagyon nehéz ideje volt, amikor meghalt az Édesanyám, de Tőle tanultam, hogy amikor nagyon fáj, nagyon nehéz, nagyon hiányzik, akkor köszönjem meg Istennek mindazt a jót, amit Édesanyámon keresztül Isten adott nekem. Két évig tartott. Szinte minden nap, hogy nagyon fájt, s én akkor megköszöntem Istennek minden nap azt a sok-sok jót, amivel a Szüleimen keresztül elhalmozott. Így gyógyult az én lelkem. Ma is hálás vagyok értük.
Úr Jézus, köszönöm, hogy lelkünk sebét gyógyítod, ha Hozzád visszük. Áldott légy Uram. Ámen
1.Kegyes lelkek! Az Urat dicsérjétek. Áldott idvezitőnket tiszteljétek, Ki bételjesíté a' mit igére, Magát megalázván Isten létére, Felvevé testünket, Eltörlé bűnünket Szent ártatlan voltával, Fogadjuk hát midőn Mostan is hozzánk jön, Dicséret mondásával.
2. Lelkünk sebe már nem gyógyíthatatlan: Mert meggyógyítá azt a halhatatlan, Magára vett minden viszontagságot, Hogy így készítsen lelkünknek váltságot, Felkeresé nyáját; Elvégzé munkáját: Végyen hát dicsőséget! Zengjen annak ének, Ki hozott népének Ily kívánt idvességet,
3. Ne vess meg Jézusunk! Tovább is kérünk, Légy életünkben hatalmas vezérünk: Szent igéd és lelked segítsen minket, Hogy meggyőzzük lelki ellenséginket, Aki úgy szerettél: Hogy emberré lettél, Isten lévén, érettünk; Add viszont szeretnünk, Szent példád követnünk , Valamíg tart életünk.
Február 21. Szombat
Áldás, békesség!
János evangéliuma 11. rész 33–44. versei: „Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte: "Hova helyeztétek őt?" Azt felelték: "Uram, jöjj és lásd meg!" Jézus könnyekre fakadt. A zsidók ezt mondták: "Íme, mennyire szerette!" Közülük néhányan pedig így szóltak: "Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?" Jézus - még mindig mélyen megindulva - a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta. Jézus így szólt: "Vegyétek el a követ." Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: "Uram, már szaga van, hiszen negyednapos." Jézus azonban ezt mondta neki: "Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?" Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem." Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: "Lázár, jöjj ki!" És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: "Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!"”
Azt érzem, hogy lelkem fájdalmában az Úr Jézus velem is együttsír. A Biblia utolsó ellenségnek nevezi a halált. Isten nem gyönyörködik a meghaló halálában. (Ezékiel 18:32.) az Úr Jézus együtt érző, vigasztaló szeretete körülvesz. Nem fogja ugyanezt cselekedni az én helyzetemben, mint Máriával, de hozzám forduló szeretete ugyanaz. Mindez csak azon múlik, hogy hiszem-e.
Az Úr Jézus imádkozik. Figyeljük a szavait ebben a könnyet kicsaló fájdalomban? NEM KÉR. HÁLÁT AD. 100%-os bizalommal. Tudtam, hogy meghallgattál. Tudtam, hogy mindig meghallgatsz. Tudom ekkora bizalommal Őrá bízni minden fájdalmamat, minden félelmemet? Ebből a bizalomból születik ISTEN CSODÁJA.
712. ének:
1.Istenem, én nagy bűnös ember, Szent színed elé járulok, Vétkem oly mély már, mint a tenger, Mentségért hozzád fordulok. Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
2. Szívem szerint, ím, elkesergem Gonosz és sok bűneimet: Hogy tőled én eltévelyedtem, Elhagytalak, Teremtőmet. Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
3. Hallgasd meg én fohászkodásim Atyai nagy szerelmedből, Bocsásd meg minden rút bűneim, Mentsd ki szívem ez ínségből. Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
4. Ne büntess úgy, mint érdemlettem Tőled én undok bűnömmel, Mert akkor nyilván el kell vesznem: Térj hozzám hát jó kedveddel. Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
5. Csak egy szót mondj, hogy újjá légyek, Mondd ezt énnékem, bűnösnek: „Elengedtem, menj el békével, Meglásd, többé ne vétkezzél!” Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
6. NINCS KÉTSÉGEM, MEGVIGASZTALTÁL, Erősítéd én szívemet, Könyörgésemben meghallgattál, Érzem már szent kegyelmedet. Én Istenem, én Istenem, Irgalmazz, kérlek, énnekem!
Február 22. Vasárnap
Áldás, békesség!
János evangéliuma 11. rész 45–57. versei: „Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett. Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, miket tett Jézus. Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: "Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is." Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: "Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen." Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt. Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba; és ott tartózkodott a tanítványaival. Közeledett a zsidók húsvétja, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe húsvét előtt, hogy megtisztuljanak. Keresték Jézust és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: "Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre?" A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.”
Sokan hittek benne. Mit hittek? Azt, hogy Jézus a megígért Messiás. Ő az Isten Fia, aki Szabadító. Hiszek-e, hiszel-e így benne: „Jézus az életem Megváltója, bűnömért adta magát! Szívem Övé mindig néki, róla zengem a hála dalát!”
Mások elmentek a farizeusokhoz. Most nem érzem, hogy feltétlen rosszindulat lett volna bennük, de tanácstalanok voltak. „Szakembertől” kértek tanácsot. Azoktól, akik eldöntötték, hogy Jézusra halál vár. Ha ismeretlen terepen járunk, vagy bizonytalan-ban, akkor, jaj, vigyázzunk, hogy kitől kérünk tanácsot! Ha az Úr Jézusra vonatkozik a kérdésünk, hiába lehet elismert tekintély az, akit megkérdeztünk, lehet dr., ha nincs személyes találkozása Jézussal, nincsen élő hite. Az üdvösségemet nem a tudomá-nyom dönti el, hanem a hitem. Igen, kint maradhatok Isten országán, ha nincs hitem, hiába igazság, hogy jobb egynek meghalni a népért, mint hogy mindenki elvesszen. Ha nem hiszek abban, hogy az az EGY az én bűneimért is meg kellett haljon, ha nem kérem bocsánatát, még a bűneimben vagyok, s ott is maradok. Ha nem hiszem, hogy Jézus az én Szabadítóm. Egyenesen Tőle kérjek bizalommal tanácsot!
826. ének:
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!
Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt, Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!
Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, S Jézusommal légyek egy már e földön lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!
Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, S majd a végső harcon át mennybe fölragadj! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj!
Úr Jézus, segíts rajtam, hogy ne keressek rajtad kívül senki mást bármilyen gondom van. Ámen