Dunavecsei Református EgyházközségDunavecsei Református Kollégium - Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Kollégium

Óvodánkról

Sándorné Ablonczy Zsuzsa

Az óvodában olyan oktatást tudunk adni, melyben a református és magyar tradicionális értékek mellett fontosnak tartjuk képviselni jelenünk értékeit is Az óvoda egész évben fogadja az ide érkezőket, a létszám keretein belül, mivel óvodánkban két csoportszobában két kis létszámú csoport működik.

Magyarországon 3 éves korától minden gyermeknek óvodai ellátásban kell részesülnie, hogy a gyermekek óvodapedagógus szakemberekkel fejlődhessenek az iskoláskor betöltéséig. Magyarországon ehhez lehetőség van állami és nem állami oktatási rendszert igénybe venni ehhez. Óvodánk a Dunavecsei Református Egyházközség fenntartásában működik. A egyházközség egy nagy oktatási centrumot tart fenn, melynek neve: Dunavecsei Református Kollégium – Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Kollégium.  Óvodánk ennek a nagyintézménynek óvodai intézményegysége, évek óta dunaújvárosi Csiperke óvoda néven ismert.

Játéktár:

Az óvoda nagy változatosságot tud biztosítani a gyerekeknek a játékok gyakorlására, szerepjátékokra. Nagyon sok játékből választhatnak az óvónők, melyet a fenntartó segítségével vásárolhatott meg az óvoda a gyerekek fejlesztéséhez, az óvoda pedagógusai pedig nagyon sok olyan játékot készítettek, melyek szintén a gyerekek csoportos és egyéni fejlesztését szolgálják. A szerepjátékhoz az egyik csoportszobában galéria van elhelyezve, van játékkonyha, foglalkoztató asztalok - természetesen a gyermekek méreteihez igazodnak. A másik szobában, játékkonyha, olvasó sarok áll rendelkezésre. Mindkét csoportban fából és papírból készült sok-sok játék, és a kornak megfelelő műanyag játékok is. Az óvoda változatos, különböző méretben lábbal hajtós járgányokkal, motorokkal is rendelkezik, illetve térkövezett területtel, ahol a gyerekek a járműveket használják. A kiscsoportos jelleg miatt, egy gyermek többször is tudja használni azokat.

Óvodapedagógusaink, segítő kollégák.

Négy óvodapedagógus és két dajka segíti a gyerekek fejlesztését, napközbeni ellátását. Az óvoda lehetőséget ad kis létszámú csoport működésére, így 2021/2022 tanévünkben 16-16 főt tudtunk fogadni. Mind a kiemelten tehetséges, mid a többi gyermek foglalkoztatását biztosítani tudjuk, sajátos nevelési igényű gyermek nevelésére azonban működési engedélyünk nem ad lehetőséget. A kiscsoportos foglalkozás azt segíti, hogy több egyéni foglalkozás tudjon megvalósulni, a gyerekek iskolára való felkészítését nagyon fontosnak tartjuk. Jelenleg óvodánkban fejlesztő munkaközösség működik, melyben egyéni fejlesztésre is lehetőség van délutánonként. Itt a felzárkóztatás és a tehetséggondozás a program. Két óvónőnk nagy szakmai tapasztalattal a hátuk mögött dolgozik egy kolléga óvodapedagógusi és néptáncpedagógusi diplomával is rendelkezik, és egy óvónőnk pályakezdő, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán végzett óvodapedagógusként komplex motorikus fejlesztés specializáció kiegészítő szakképesítéssel.

Szakmai munka

Szülői kérésre óvodánk akár egyéni beszoktatással fogadni tudja a gyermekeket. A napi- és a hetirend  kialakításában belekerültek olyan foglalkozások, melyek az óvodai időben délelőttönként valósulnak meg. 

 Teremtett világunk megismerését református hitoktató segíti; a hagyományok megélését néptánc és gyermekjáték foglalkozások segítik, ezeket néptáncpedagógus végzi az intézményben. Angol nyelvi oktatásunk játékos, énekes formában,  korcsoportra bontva valósul meg, mely a kor szellemében a korai fejlesztésünkhöz tartozik, a foglalkozásokat a Helen Doron nyelviskola végzi. Sok mozgásra nyújt lehetőséget a különféle labdajátékok gyakorlása – szakember segítsége mellett – és szivacslabdás foglalkozásunk, melyet a Labdabanda kolléganője Ferling Bernadett tart a gyerekeknek. Ugyancsak a gyerekek fejlesztését szolgálja a Dunaújvárosban működő Duna Dog Center Alapítvány kutyás foglalkozása, amely óvodánkban csoportos és egyéni formában tart foglalkozásokat. A Sudridom Hagyományőrző Egyesület pedig népi gyermekjátékokkal és a néptánc alapelemeivel ismerteti meg a gyerekeket.

Anyagi támogatás:

A Dunavecsei Református Egyházközség minden foglalkoztatási eszközt biztosít az óvodai munkához, ám szívesen fogad minden olyan támogatást, melyek segíthetik az intézményben folyó oktató-nevelő tevékenységet.

Az óvodai egyéni-, valamint a szakmai munkát segítő, külső szakemberek által nyújtott foglalkozások az óvodai munka részei.

Pedagógiai szakmai munkán felül végzett tevékenységek:

Célunk, hogy a gyermekek minél több olyan élménnyel gazdagodjanak, amely pozitívan hat személyiségükre, ezért igyekszünk óvodai munkánkon kívül élményt nyújtó előadásokat, foglalkozásokat, valamint óvódán kívüli programokat, kirándulásokat szervezni. A tavaszi óvodai születésnapra bábelőadással, gyereknapon koncertprogrammal szerepel majd az ELEVEN Társulat. Az óvoda elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy a közeli Kádár-völgyi Arborétum védett természetvédelmi területét minden évszakban meglátogassuk, megszemléljük, megtapasztaljuk az erdő életét. Az arborétumban élő háziállatok – kecskék, juhok, pulykák, libák, nyuszik – nagy élményt nyújtanak a gyerekeknek. Kirándulást szerveztünk Perkátára, ahol mini vadaskertet hoztak létre állatsimogatóval. Családi kirándulást szerveztünk Nagyvenyimre – a Venyim Gyümölcse Kertészet gyümölcsösébe, ahol szedtünk almát és ettünk finom málnát. Jó kapcsolatot ápolunk az uszoda oktatóival, akik a gyermekeknek úszásoktatást biztosítanak. Ha az idő engedi, a dunaújvárosi jégpályára is ellátogatunk. A tanévben a gyerekeknek egy héten keresztül a délelőtti órákban lehetőséget biztosítunk az uszodában vízhez szoktató foglalkozásokra.

Kapcsolatok:

A város közintézményeivel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és az óvodás korosztálynak szervezett programokra megszervezzük a részvételt. A könyvtár érdekes Bogyó és Babóca kiállítása nagy élmény volt a gyerekeknek, de folyamatosan figyeljük a dunaújvárosi mozi, a Bartók Béla Művelődési Központ és az Intercisa Múzeum azon programjait is, amik érdekes lehetnek az óvodás korosztálynak. A város iskoláival – különösen az iskolaválasztás idején – folyamatos és kétoldalú a kapcsolattartás. Különösen igaz ez a református egyházi fenntartású Szabó Magda Általános Iskolára. A város zeneiskoláival is törekszünk a jó kapcsolattartásra, így a Sándor Frigyes Zeneiskolával, a Violin Alapfokú Művészeti Iskolával és a Da Capo Alapfokú Művészeti Iskolával.

Amit remélünk: „Végülis rám esett a választás”

(Kérem a következőt: Most kezdődik a bál – Dr. Bubó sorozat)

Kép címe